The Economist
2012. március 10.
Egy évvel Fukusima után a nukleáris energia jövője koránt
sem fényes, köszönhetően a költségeknek és nem utolsó sorban a biztonságnak.
Az atomi részecskében rejlő hatalmas energia ”az egész világot
a sivatagos kontinenstől a fagyos sarkokig egyetlen élettel teli Paradicsommá
változtathatná”, mondta Frederick Soddy kémikus 1908-ban. Hadászatilag ez az
energia épp az ellenkezőjével fenyeget, beláthatatlan módon képes sivataggá
változtatni kerteket. Az idealisták álma az volt, hogy civil keretek közt helyre
áll az egyensúly és rengeteg olcsó, megbízható és biztonságos elektromos
árammal látja el a világot évszázadokig. De nem ez történt és nem úgy tűnik,
hogy a közeljövőben ez változna.
A 26 évvel ezelőtti nukleáris energiára visszatekintve azt
láthatjuk, hogy a hanyatló nukleáris ipar fejlődésének egyetlen útja az, ha
„rengeteg nukleáris erőművet építenek, majd az évek során felhalmoznak egy
csomó adatot arról, hogy nem történt haláleset, vagy súlyos baleset és ennek
vitathatatlan következménye az olcsóbb energia.” Ez egy korrekt vizsgálat ám a
végeredmény miszerint a nukleáris ipar „éppoly biztonságos mint egy csoki gyár”
amolyan tánc az ördöggel. Kevesebb mint egy hónappal később az ukrajnai Csernobil
atomerőmű egyik reaktora irányíthatatlanná vált és felrobbant, megölve az éppen
akkor ott dolgozókat, valamint jó néhányat az utómunkálatokra a helyszínre
küldött emberek közül. A sugárfertőzés szétterjedt, lakhatatlanná téve a
vidéket, tízezreket arra kényszerítve, hogy elhagyják az otthonukat. A
sugárfertőzés által okozott kár a mai napig nem ismert. A kilakoltatottak által
érzett düh és kín egyértelmű volt.
Et tu Japán
25 év elteltével, amikor már szinte a „nukleáris energia
reneszánszáról” beszélhettünk ismét megtörtént. A Japán „nukleáris
falu” bürokratái, politikusai és iparosai nem egy pusztuló autokratikus állam
csinovnyikai voltak, mint a csernobili bűnbakok. Ők elszámolással tartoztak a
választóik, részvényeseik, valamint a társadalom felé, mégis hagyták, hogy
elragadja őket a nukleáris energia iránti hév. Elhanyagolták az előírásokat,
biztonsági rendszereket, amik nem léptek működésbe, valamint figyelmen kívül
hagyták a tektonikus veszély lehetőségét és ezalatt végig a nukleáris biztonság
mítoszát hirdették.
Nem minden demokrácia működik ilyen gyengén, de a nukleáris
energia egyre kevésbé lesz a demokráciák kizárólagossága. Az egyik legnagyobb
befektető a közeljövőben Kína, de nem azért mert olyan sokat áldoznának a
nukleáris energiára, hanem azért mert egy csekély befektetés is hatalmasnak
számít a többiekhez viszonyítva egy ekkora gazdaságban. Kína biztonsági
előírásai valószínűleg Fukusimára alapulnak majd, hiszen néhány új
létesítményük már most is a legmodernebb és legbiztonságosabb tervezések közé
tartozik. A biztonság azonban több, mint jó tervezés. Független szabályozást és
aprólékos, kellő önkritikával rendelkező biztonsági kultúrát igényel, amely
folyamatosan ellenőrzi a rizikófaktorokat, amik elkerülhették a figyelmét. Ezek
azonban nem azok a dolgok, amiket Kína vagy akár Oroszország, aki szintén
tervezi jó néhány erőmű megépítését meg tudna valósítani.
A független szabályozás minden olyan országban nehézségekbe
ütközik, ahol az iparágat jórészt a kormány támogatja. Mégis, ahogy azt e heti
külön riportunkban megírtuk, kormányzati segítség nélkül a magán cégek
egyszerűen nem építenének atomerőművet. Ez részben a helyiek ellenállása,
valamint a kormányzati előírások változásában rejlő kockázat miatt van így,
ahogy az Németországban is történt, ahol Fukusima után, az addig
biztonságosnak ítélt erőműveket a kormány leállíttatta, mely hideg zuhanyként
érte az iparágat. De leginkább a reaktorok rendkívül magas költsége
befolyásolja a befektetőket. Az alacsonyabb költségvetésű, poszt csernobili
tervek nem valósultak meg. Az a pár új reaktor, amely Európában épül már rég
túllépte az eredetileg is magas költségvetést. Amerikában, a világ legtöbb
nukleáris erőművével rendelkező országban, a palagáz vitte le az árát az
alternatív energiának. Új nukleáris létesítmények építése ott is csak az olyan
stabil piacon lehetséges, mint a dél-keleti régió.
Egy jóval költségesebb
világ technológiája
Ahhoz, hogy a nukleáris energia nagyobb szerepet játsszon a
világban vagy olcsóbbá kell válnia vagy az alternatív energiaforrásoknak kell
drágulniuk. Elméletileg a második variáció biztatóan hangzik, hiszen a fosszilis
fűtőanyag által okozott környezeti károkért jelenleg senki nem felelős. A káros
anyag kibocsátás megadóztatása a fosszilis fűtőanyag árának emelkedéséhez
vezetne. Már régóta szót emeltünk a káros anyag kibocsátási adó bevezetése,
valamint a energia támogatás eltörlése mellett. A gyakorlatban azonban a szén
energia költsége nem indokolja a nukleáris energia használatát. Nagy Britannia
szén energia költség minimuma, mely azonos árakat garantál 2020-ig és mely ár
jelenleg négyszerese az európai piaci árnak új erőművek építését hivatott
elősegíteni. Úgy tűnik azonban, hogy további ösztönzésre lesz szükség, hiszen
kevés jel mutat arra, hogy a magas árakat mindenhol be lehetne vezetni és azt
hosszú távon fenn lehetne tartani.
Még akkor is, ha a szén energia árának emelkedése hozná el a
változást, a nukleáris energia sokkal versenyképesebb volna, ha valamivel
olcsóbb lenne. A kormányzati vizsgálatok és évtizedekre visszanyúló fejlesztési
programok ellenére ez nem tűnik valószínűnek. A fejlesztések ott virágoznak,
ahol több tervezet versenyezhet egymással, ahol az újoncok könnyen
bekapcsolódhatnak és ahol rugalmasak a szabályozások. Számos megújuló
energiához kapcsolódó technológia megfelel ezeknek a feltételeknek és olcsóbbá
válik ennek következtében. A nukleáris energiára vonatkozóan azonban ez az út
nem járható. A javaslattevők szerint a sorozat gyártott reaktorok kiválthatnának
párat a napjaink behemótjai által okozott problémák közül. De a valódi újítás
érdekében az ilyen reaktoroknak hatalmas, versenyképes piacra volna szüksége.
Ilyen piac pedig nem létezik.
A nukleáris fejlesztés még mindig lehetséges, de nem egy
gyors folyamat, mint ahogy a bálnák is lassabban fejlődnek a muslicáknál. Ez azonban
még nem jelenti a nukleáris energia hirtelen eltűnését. Napjaink reaktor
beruházásai a 22-ik században is működhetnek, míg a jól irányított még évekig
működőképes reaktorok leállításának, mint ahogy az Németországban történt nem
sok értelme van. Az olyan országok melyek nem látják biztosítottnak az egyéb
energia források biztonságát továbbra is építenek majd reaktorokat csak úgy mint
azok az országok, melyek rendelkeznek a megfelelő anyagi háttérrel nukleáris
fegyver gyártásához. Abban az esetben pedig,ha a fosszilis fűtőanyagok ára
emelkedik és magas is marad a rendelkezésre álló mennyiség csökkenése vagy az
adók miatt, a nukleáris energia újból felvirágozhat. Ám a globális
felvirágoztatás ígérete már örökre a múlté.
A The Economist eredeti cikke itt található meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése