A nukleáris energiatermelés hatásai Franciaországban

A központosított francia rendszer

Franciaország például, amelynek kormányzati rendszere nagymértékben centralizált, természetesen az energiaellátás problémáját is igyekezett mindig központosított módon megoldani. Az atomenergia a fentről lefelé irányuló döntési mechanizmus logikus választása volt, és annak az eredménye, hogy a központi politika részéről teljes mértékben hiányzott a hajlandóság arra, hogy az energiaügyekkel kapcsolatos döntési jogokat megossza a regionális vagy helyi kormányzatokkal. Az állam által támogatott nukleáris iparág úthengerként döngölte földbe az energiaipar kis és közepes szereplőit, amelyek új és megújuló energiaforrásokat próbáltak volna fejleszteni. A hatékonyság fejlesztését célzó kezdeményezéseket is gyakran elfojtották. Az 1980-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az állami szolgáltató, az EDF jócskán túllőtt a célon (16 erőmű megrendelésével). Szétbombázta az Energiahatékonysági Hatóságot, az EDF pedig két stratégiai döntést hozott: hosszú távú elektromos áram export szerződéseket kötött, és az széles körben promótálni kezdte az elektromos fűtést és vízmelegítést. Ez a stratégia az energiahatékonyság és a megújuló energiák fejlesztésének legnagyobb korlátja lett Franciaországban. Épületek százezreit építették meg kémény nélkül, ezzel megfosztva őket attól a lehetőségtől, hogy az elektromos fűtés helyett alacsony költségen, kevésbé pazarló és szennyező fűtési módra váltsanak. Az utóbbi években a tendencia tovább romlott, és már az új építésű francia otthonok 75%-ában elektromos fűtés van. Néha a városokban kiépített új fűtéshálózatok már meg sem próbálják az elektromos fűtésű épületeket bekapcsolni a rendszerükbe, mert aránytalanul nagynak érzik a befektetési költségeket. Az elektromos áram széleskörű – a francia lakossági energiafogyasztás csaknem felét kitevő – fűtési felhasználásának másik mellékhatása a téli maximális fogyasztás látványos megemelkedése, amely már meghaladja a legkisebb terhelésű nyári nap háromszorosát. Az eredmény a fosszilis tüzelőanyagok energiatermelési célra történő hasznosításának jelentős emelkedése (kb. 25% 1990 óta), negyvenéves, olajtüzelésű erőművek újraindítása, és az elektromos áram növekvő mértékű importja, amely elsősorban Németországból származó, széntermelésű áramot jelent. Sőt, 2010 januárjában Franciaország az elektromos áram nettó importőre volt – ami az utóbbi 27 évben másodszorra fordult elő (az első eset 2009 októbere volt). Az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások használatát célzó erőfeszítések továbbra is gyerekcipőben járnak az országban. A fentiekből következően az egy főre eső elektromos áram fogyasztás sokkal magasabb, mint az EU átlag, vagy mint pl. Olaszországé, amely a csernobili katasztrófa után felhagyott az atomenergia használatával. Spanyolország 2008-ban több szélerőmű kapacitást létesített (4600 MW), mint amennyit Franciaország 2007-ig összesen (4060 MW). Az elgondolás, amely szerint a francia nukleáris rendszer a gazdaság alacsony széntartalmához vezetett, téves. Ahogy a francia kormány által közzétett új számok mutatják, figyelembe véve az importált áruk nettó széntartalmát (és levonva az exportált áruk széntartalmát) az egy főre eső üvegházhatású gáz kibocsátás (2005) 8,7 tonnáról 12 t CO2-nak megfelelő mértékre emelkedett, és ezzel majdnem ugyanolyan értéket mutat, mint a szén-alapú Németország. Franciaország súlyos kereskedelmi hiánnyal küzd, míg Németország a világ vezető export nemzete volt egészen 2009-ig, amikor is Kína került az élre.

Forrás: Heinrich Böll Foundation: Nuclear Power vs. Energy Efficiency+Renewables? (2010)

A kiadvány letölthető angol nyelven innen.

Gazdaságtalan az atomenergiába fektetni?

Amory Lovins 2011 áprilisi cikke az atomenergia gazdaságossági problémáiról eredeti nyelven itt található meg.

"Négy évtizede tudjuk, hogy a modern energiarendszerek két módon fenyegethetik a civilizációt – az éghajlatváltozással és az atomfegyverek elterjedésével –, úgyhogy mindkét végzetet egyszerre kell elkerülnünk, nem elcserélni az egyiket a másikra.

Az új atomerőművek építése mindkét problémát súlyosbítja, tulajdonképpen civil köntösbe bújtatott összeszerelhető bombakészletet biztosítanak. Gyengítik és lelassítják az éghajlatvédelmet azzal, hogy dolláronként 2–10-szer kevesebb szén-dioxidot spórolnak meg – ráadásul 20–40-szer lassabban –, mint a fejlettebb, alacsony vagy nulla széndioxid-kibocsátású versenytársaik. Ám a gazdaság működésének komolyan vételével és ezen olcsóbb alternatívák megvalósításával meg lehet védeni az éghajlatot, a békét és a profitot is.

Az atom iránti lelkesedés Pekingtől Londonig, Tokiótól Washingtonig befolyásos hivatalokat hálózott be, így 2010 végén világszerte 65 atomerőmű építése volt folyamatban. Ebből tizenkettőt már több mint 20 éve így jegyeznek, 45-nek nem volt hivatalos üzemkezdeti ideje, a legtöbb késésben volt; 50 épült négy átláthatatlan energiahálózat valamelyikében (25 Kínában, a többi 25 Indiában, Oroszországban és Dél-Koreában), mind a 65-öt központi tervezők vették meg, és egyik sem szabadpiaci vásárlás volt, ahol az egyéb lehetőségek egyenlő eséllyel versenyezhettek volna vagy össze lettek volna mérve.

A megújulók ezzel szemben uralják a piacot, a világ újonnan telepített áram-előállítási kapacitásának felét biztosítva 2008-09-ben, illetve 55%-át az Egyesült Államokban 2009-ben (szemben a 2004-es 2%-al). És miközben a szél- és napenergia virágzik, az atom és a szén hervad – utóbbiak költségei és kockázatai eltántorítják a befektetőket.

Az új USA-beli atomerőművek 100%-os,vagy még nagyobb állami támogatást kaptak és kapnak, de nem tudják bevonni a magántőkét, mert ezek a projektek nem nyújtanak üzleti lehetőséget – csak négy ijesztő kockázatot.

Először is, a fukusimai baleset azonnal lenullázta a világ negyedik legnagyobb áramszolgáltató cégének mérlegét. Egy 2007-es földrengés 20 milliárd dollárjába került a TEPCO-nak; ez a mostani eset több mint 100 milliárd dollárjába kerülhet (Megj.: a TEPCO-t a cikk megjelenése óta gyakorlatilag államosították, mivel nem tudta állni a teljes költségeket, amiket így a Japán kormány vállalt át).

Másodszor, az elektromos árammal való spórolás egyre hatékonyabb és olcsóbb, két vállra fektetve az OECD-t és csillapítva a világ energiaigényének növekedését: az integratív tervezés még a haszon csökkenése nélküli bővülést is lehetővé teszi. A „negawattok” Kína legnagyobb fejlesztési prioritása.

Harmadszor, a sorvadozó készségek, a túlnyújtott ellátási láncok és a teljes bonyolultság miatt a nukleáris beruházási költségek az egekben járnak. Az Egyesült Államok utolsó nagy beruházásának megháromszorozódott költségei igen nehéz helyzetbe hozták a projektekben részt vevő lévő cégeket; a megrendelt erőműveknek csak 41%-a épült fel és maradt meg. Egyetlen országban sem tapasztalható semmiféle nukleáris ( technológiai, - gazdasági) fejlődési görbe; Franciaország legutóbbi erőművének felépítése is három és félszer több pénzbe és majdnem kétszer annyi időbe került, mint az első. A franciák által épített új finnországi erőmű közeledik a kétszeres költség és időtartam eléréséhez, és a franciaországi testvérerőmű is csalódásokat kelt.

Végezetül, az innováció és a tömegtermelés, nem a hatalmas egységek teszik az atomenergia megújuló versenytársait feltartóztathatatlanul olcsóbbá: a szélturbinák ára ötödével csökkent 2007 óta (és az új atomerőművek árát két-háromszorosan veri), a napenergiáé pedig felével, és idén újabb 10-25%-os esést várnak. Nem csoda, hogy a „mikroenergia” – a kogenerációs erőművek (CHP) és a nagy vízerőműveken kívüli megújulók – adták a világ új elektromosságának 91%-át 2008-ban.

2010-ben a nagy vízerőműveken kívüli megújulók 151 milliárd dolláros magánbefektetést kaptak (az atom semennyit), és így a korábbról meglévőekkel együtt meghaladták az atomerőművek világszintű összes telepített kapacitását. 2014-re a termelésben is nagyobbak lesznek. Egyetlen egy új naperőmű is – amely hamarabb felépíthető, mint egy új reaktor – legyőzi termelésben és versenyképességben mind a 65 jelenleg épülő reaktort.

No de nem teszi a szél és a nap változékonysága ezen energiaforrásokat megbízhatatlanná? Épp ellenkezőleg.

Minden erőmű leáll. Ha egy atom- vagy szénerőmű áll le – 6-7%-ban figyelmeztetés nélkül, további 4-7%-ban előre láthatóan – 1 milliárd watt tűnik el a másodperc tört része alatt, gyakran hetekre vagy hónapokra. A hirtelen leállt atomerőművek újraindítását a fizika teszi nehézzé: amikor 9 erőmű termelése zuhant 100%-ról nullára az Egyesült Államok északkeleti részén történt 2003-as áramkimaradásban, napokig nem léptek újra működésbe, és két hétbe került a teljes helyreállításuk.

Szerencsére a közműmérnökök okosan tervezték meg a hálózatot, úgyhogy ezek az időszakos (megjósolhatatlanul leálló) erőművek pótolják egymást. A változékony megújulók szintén képesek erre, ám ha leállnak, azt jóval kegyesebben teszik. Hasonló vagy még jobb megbízhatóság eléréséhez, még a változékony megújulók 80-90%-os arányban történő felhasználásával is, négy lépésre van szükség: a szél- és a naperőművek földrajzi  és technológiai variálására (hogy különböző időjárási hatások érhessék őket és hogy másképpen viselkedjenek); az időjárás előrejelzésére; szükség esetén bevethető megújulók hozzáadására (kis vízerőművek, geotermikus, biomassza/hulladék, naphő és fotovoltaikus stb.); illetve ezek egyesítése egy rugalmas keresleti-kínálati rendszerrel (Megj.: pl fogyasztó oldali szabályozás, intelligens hálózatok, stb.). 2010-ben négy német állam elektromos ellátása volt így biztosítva 43-52%-ban szélenergiával. Dánia ötödrészben szélenergiát használ, és Európában itt az adók nélkül a legolcsóbb az áram és a dánoké a legmegbízhatóbb elektromos hálózat.

A nagy számítások elvégzéséhez már nincs szükség nagy teljesítményű központi számítógépekre; az elektromos hálózat működtetéséhez már nincs szükség óriási erőművekre. A tömegtermelt generátorok sokszínű készletének összekapcsolódó mikrohálózatokban történő elhelyezése olyan rugalmas lehet, mint az internet, úgyhogy a Pentagon is ezt részesíti előnyben. A helyszíni és helyi energiatermelés egyúttal megkerüli a hálózat hibáiból eredő kimaradások 98-99%-át.

Kína ma öt megújuló technológiában áll az első helyen, és célja, hogy az összesben elérje ezt. A magánvállalkozásoknak köszönhetően Kína a szélenergiában 2020-ra kitűzött célját már 2010-ben meghaladta, Indiának pedig több szélenergiája van, mint atomenergiája. Kína 2006-os megújulóenergia-kapacitása (a nagy vízerőműveket nem számítva) hétszerese volt a nukleárisnak, és hétszer gyorsabb ütemben is gyarapodott; 2010-ben a távolság a világ legambiciózusabb atomprogramja ellenére tovább nőtt.

Új atomerőműveket építeni gazdaságtalan és szükségtelen, úgyhogy az atomfegyverekhez való viszonyról vagy a veszélyességről nem is kell vitába bocsátkoznunk. Az esendő és rosszindulatú emberek világában persze mindkettő komoly aggodalmakat kelt, de 60 évnyi erős anyagi támogatás és odaadó erőfeszítés ellenére az atomenergia továbbra sem képes venni az első két akadályt – a versenyképességet és az igényt."